2014. március 31., hétfő

Bele a gyűjteménybe

Már mindent másképp nézek, és írom fel a képzeletbeli listámra, mint évekkel ezelőtt. Olyan vagyok, mint egy gyűjtő, aki ha elkezd valamit, akkor nem tudja abbahagyni. 
Figyelem az évszakok váltakozásakor az első jeleket vagy éppen az utolsókat, a megszokottat, és a korral járó egyre kevesebb szokatlant.
Mikor lefényképeztem ezt a  cinkegolyót, akkor még volt benne egy kis csipegetni való, végül kiürült az összes, és tegnap leszedtem a kis zöld hálókat a ház előtti tujáról. Ez is a tavasz kezdetét jelenti,
Tavasz az is, hogy a  lányok  pléden üldögélve nevetgélhetnek már, és hogy medvehagymát tettem a körözöttembe...


2014. március 29., szombat

10 perc hosszúsága viszonylagos


Még mindig  a múlt szerdai megállásainkról( Veszprémből hazafelé):
Hogy milyen hosszú tud lenni 10 perc egy magányos fűcsomóba kapaszkodva úgy, hogy alul nem tudom a lábfejem kitámasztani a porhanyós talajon, és ha elfárad a kezem is, akkor lecsúszom a hegy( domb-)oldalon, azt megtudtam Bándon az Essegvár romja felé vezető meredek úton. 
M. előrement, hagyott kedvemre árvacsalánozni, matatni a természetben, és csak 10 perc múlva jött vissza, mert már sokallta a lemaradásom, és megnézte amit akart.
Én addig kiabáltam, csendben is voltam, sőt, próbálkoztam is kikecmeregni a helyzetből sikertelenül.
Szóval így 10 perc a földön fekve hosszú, a hely egyébként szép, mert végül is felértem a romhoz egy kis segítséggel!:-)



2014. március 28., péntek

Kisvárosban



egy esős vasárnap délután, mikor a vizes asztalok és székek napsütésre, száradásra vártak eredménytelenül, de tisztán. 
Macskakövek, ibolyás porcelánok, harangzúgás, függönyök titokzatoskodó takarása, turisták esernyős sétája és virágok...
A tóparton juhok legelték a márciusi füvet, és a kikötött hajón magyar zászló lengett a fel-feltámadó szélben. Néha úgy érzem túlzás is itt az egy főre eső figyelemfelkeltő apróság nekem, aki egyre inkább szeretné kerülni a sokat.
Rustra mentünk beszélgetni, és ez kicsit olyan volt, mint egy fenékkel két lovat megülni.
Vagy elmerülök a városka részleteiben és az egészben ráadásul fényképezőgéppel  a kézben, vagy odafigyelősen beszélgetek valakivel. Én tulajdonképpen büszke vagyok, hogy sikeresen megoldottuk ezt a figyelemmegosztó "feladatot".

Egyébként pedig jól tudom, hogy szerencsénk van, hogy közel hozzánk ez a hely, és szűk félórán belül ott lehetünk, ha éppen kedvünk úgy hozza. Fene a jó dolgunkat! :-D


2014. március 27., csütörtök

Lezárva

Ruston megálltunk egy templom csukott ajtaja előtt vasárnap, bentről kihallatszottak a németül zajló keresztúti ájtatosság szó- és dallamfoszlányai. Én meg azzal voltam elfoglalva korábban, hogy valami nem úgy zajlott, ahogy akartam, és hagytam túltengeni az egóm, még ha részben igazam is volt. Ott viszont azt éreztem, hogy mindez annyira nem fontos többé.
Már  nem érdekelt az egész, ott és akkor voltam túl az egészen, éreztem a várt nyugalmat is, talán el sem kellett volna kezdeni, de a kimondott szavak miatt így kellett lennie. 


2014. március 25., kedd

Kell

a szenvedős, kissé nehezebb időszak, és nemcsak az önként választott, hanem a ránk mért is, mert az értékesebb, ha egyáltalán szét lehet őket választani, mert bizony néha életünkben összegabalyodnak. 
Most már jó, sokkal jobb, és olykor mosollyal, bizonyos felismerésekkel bambulok a munkaidővel járó zajok utáni itthoni csendben.
Mert így kell megesnie a kis emberek kis ( sírós vagy nem sírós) eseteinek, vagyis alig észrevehetően belesimulva a egészbe, ahogy egyéb, jelentősnek mondottaknak is így kellene, mert akkor igaziak és maradandóak, ha azok is ekképpen történ(né)nek: "észrevétlenül a legnagyobb dolgoknak kijáró csendben" *

U.i.: Megszívlelendő lehetne ez a pár szó a mostani zajos, egymásra rálicitáló, igazi értékek helyett üveggyöngyöket is ígérő, harsány közéletünkben.



* Pilinszky János

2014. március 23., vasárnap

Egyszer


csak összejön minden, este még nem sírok, mert uralom a helyzetet, csak belül rág. Gondoltam, hogy az alvás majd segít, de nem segített. Ma már sírtam titokban, hiába nem akarok, pedig azt is tudom, hogy nálam feszültségoldó. A vörös szem hogy segít a titoktartásban?
M. azt mondja, mindenki maga tudja megoldani a baját. Van benne valami, mert bent dől el minden, egy ölelés azért segítene. Ő mint egy "katona" oldja meg a dolgait, én meg mint egy nő. Az is igaz, hogy fegyelmezetten ( katonanő?).
Küldöm haza, ha egyedül tudom megoldani  a bajaim, akkor legalább hagyja megtenni, de ő erre azt mondja öltözzek, bepakol az autóba, elvisz oda, ahol szerinte szeretek lenni, és levegő is van fejtisztításra. 
Mászkálunk az esőben, beszélünk, összegzünk, kimondok mindent, ami bánt, ő meghallgat, és ő is kimondja. Leírni itt egyszerűbb!
Aztán hazajövünk, és megesszük a maradék ebédet, mert délben nem voltam éhes, aztán már ő sem.
Mikor elmegy megállapítjuk, hogy jó nap volt, ölelés is megvolt, és mennyire megnyugtató tud lenni.
Kellett ez a nap, az soha nem baj, ha nehéz, csak legalább legyen eredményes.




2014. március 22., szombat

A völgyhídon innen és túl


Amikor a márkói völgyhídon átmegyünk, akkor látható távolságban, de mégis messzire ott a falu a templomtoronnyal. Egy villanásnál azért több Márkó, de jön az újabb látvány, és ha akarnám sem lenne köszönésnyi idő sem a találkozásunkból.
Ízlelgettük eddig is a bakonyi település nevét, vártuk, hogy hosszabbodjanak a napok, hogy hazafelé jövet megállhassunk, és az ismeretlent ismerőssé tegyük. 
A falu határában van egy kálvária, mely elvezeti a szemet egy kápolnáig, és a közelben van egy vasúti sínpár, mely nem tudom merre vezet, mert elvész a messzeségben.
A kápolna előtt és mögött tavaszi hérics, piros árvacsalán, más ismeretlen kis virágok, és még leginkább csak rügyező, mint virágzó fák. Óvatos még a tavasz, mint én. Még a végén barátok leszünk.
Egy séta után mindig rájövök, hogy mennyire nem ismerem a virágokat. Mindegyik szirmost ismerősként üdvözlöm ennyi évnyi tavasz után, de még mindig nagyon keveset név szerint.



2014. március 21., péntek

Az első nap előtt

Csillagászati értelemben a tavaszi nap-éj egyenlőség idején kezdődik a tavasz, vagyis idén ez 2014. március 20. 17:57 perckor volt. 
Nos, március 19-én Veszprémből hazafelé jövet itt-ott megálltunk, és vigyázva arra, hogy a szél föl ne borítson minket, sétáltunk. Még nincs meg az a bizonyos „robbanás”  a természetben, de sok a szirom már. 
Néztem a  Balaton színét, és azt is, hogy kék a zölddel milyen harmóniában meg tud lenni, pedig gyerekkoromban nem tudom miért, de otthon ellenségként állították be őket. "Jaj, csak a kéket a zölddel együtt ne!" Nekem már akkor is tetszett.
Szóval, alattunk a fű, felettünk az ég, mi pedig valahol a kettő között a hivatalos tavasz előtt éppen egy nappal. Mint mindig ez az egy nap Veszprémbe és vissza nagyon kellett nekem, hogy kiszabaduljak a megszokásból. M. el tudott vinni, nem kellett 4:20-kor kelnem, hogy elkészüljek és elérjem a buszt. Hogy milyen jó nem kiütve végigcsinálni a napot!



2014. március 19., szerda

Tudjuk, de nem árt időnként sulykolni

Louise L. Hay ezt írja Éld az életed c. könyvének első fejezetében, abban  a könyvben, melynek alcíme  "Lehetőségeink korlátlanok" , és néhány öngyógyítást szolgáló mondatát az előző bejegyzésemben már elhoztam. 
Ez itt kérem szépen az elmélet, én ezt tudom nagyon jól. De miért ne így éljünk legalább néha egy kicsit? Még én is dolgozom rajta, de a felismerés már legalább megtörtént! Ez az első lépés?
Íme az idézet:

"Az élet valójában nagyon egyszerű: amit adunk, azt kapjuk vissza.
Amilyenek tartjuk magunkat, olyanná is válunk. Hiszem, hogy mindenki, így jómagam is teljes mértékben felelősek  vagyunk mindenért, ami életünkben végbemegy, a jóért éppúgy, mint a rosszért. Minden egyes gondolatunk a jövőnket formálja....
...Ha békét, harmóniát és egyensúlyt teremtünk elménkben, meg is fogjuk találni azt életünkben."

Később írja: 

"Ami sugárzik belőlünk, amit hangoztatunk, hasonló formában visszajut hozzánk."



A könyvben többek között összegyűjti a leggyakoribb betegségeket, a kiváltó lehetséges lelki okokat és az ismétlendő megerősítéseket, melyek gyógyíthatják a testet is, a lelket is. Szerintem mi is kitalálhatunk valami pozitívat ismételgetni, a könyv csak ötletet adhat.  
Mert "amit hangoztatunk, hasonló formában visszajut hozzánk." 
Rájöttem( nagy észre vall!), hogy van bennünk egy kapcsoló, az egyik oldalán + a másikon - jel van. Lehet kattintgatni, és úgyis rájövünk, ha csak nem vagyunk önmagunk ellenségei, hogy a + oldalon jobb! Egyszerűnek tűnik.
Hangsúlyozom: úgy tűnik, mert bizony gyakran tűnik...

U.i.: Katalin ébresztett rá a hozzászólásával, hogy félreérthető vagyok.Elolvasva újra az  utolsó mondatokat, én is így látom.
A kapcsoló jó élmények adásával működik.Minél többet adok a magamnak, fogadok el, erősítem a hitem stb, annál inkább ott maradok, míg aztán belő meggyőződéssé válik.Hosszú út, nem egy kattintás. Nem írom át természetesen az eredeti szöveget már.Erre jó a blogos beszélgetés, hogy tisztázzunk.:-)


  

2014. március 17., hétfő

Kér(d)ésekre válasz

Mikor legutóbb Veszprémben voltam, kértem a gerincgyógyítómtól, hogy mondjon számokat( pl. százalék) arról, hogy hol tartunk. Reményeket keltett bennem a helyzet a számok után.
Mikor kitettem a lakásban az egészséges gerincekről a képeket tavaly nyáron fájdalmas kétségbeesésemben, kértem is, és megpróbáltam hinni. Olyannak akartam látni, tudni a sajátomat is. Annyira reménytelennek tűnt a sok évtizedes egyre romló probléma, mindenhol elutasítottak, nem volt más választásom csak egyfajta csodavárás, és most itt tartok, és ez olyan jó!



Ezeket a mondatokat találtam egy könyvben a reménytelen betegségekre ismételgetni, vagy imába foglalni:
"Naponta történnek csodák, hiszek a lélek gyógyító erejében, és feladom azt a beidegződést, amely beteggé tett. Hiszek a lélek gyógyító erejében, meggyógyulok."
Külön a gerincre:
"Eloszlatom félelmeimet. Bízom az életben. Tudom, az élet támogat. A szeretet ereje egyenessé és magabiztossá tesz engem."  *
( egyenessé= gerinc!)
Aki hisz az ilyenekben, annak talán segíthettem. Aki nem, az úgyis figyelmen kívül hagyja. A mondatokon kívül megfelelő orvos is kell, és megtenni részemről is azt, ami szükséges. 



* Louise L. Hay

2014. március 15., szombat

Színek

A szélvihar és az eső csak délután érkezett meg, így a délelőttöt sétával, ünnepi programon való részvétellel tölthettük. M. erősen rácsodálkozott a kokárdámra, mikor kitettem még itthon, hogy később ne kelljen a biztostűvel babrálni. Nem volt tisztában az itteni március 15-i hagyományokkal, nem is tudott mit kezdeni a helyzettel. Amúgy tudja, hogy mit ünneplünk március 15-én.
Megkérdezte, hogy nem lesz-e a kokárdából baj, és mit szólnak majd az emberek az ( én) " nacionalizmusomhoz". Látszott rajta, hogy egyéni döntésnek tartja, és ő csak jót akar. Hiába mondtam, hogy nyugalom, ez hagyomány, és azzal sincs semmi baj, hogy náluk ilyen nincs.
Csak akkor értette meg, hogy ennek így kellett lennie, mikor az utcán és főleg az ünnepélyen nagyon kevés kivétellel mindenkinek volt a kabátján a trikolorból. Egy darabig nem szólt semmit, csak erősen fókuszálva böngészte a kabátokat, ilyenkor békén kell hagyni, mert dolgozik az agya.:-) Aztán, annyit mondott, hogy most már ért mindent... Szerintem lassan beletanul az ittlétbe, most döbbentem rá, hogy március 15-én még nem volt itt.
Egyszínű sárgát pedig nárcisz képében  hoztam haza, szinte világított a hirtelen besötétedett délutánban a virág, hogy aztán az ablakot feszítő szeles, esős délutánba kicsit belealudjak.





2014. március 14., péntek

Szirmok

Lemaradtam a várakozás és a lassan bontakozó élmény öröméről. Egyszer csak itt vannak a virágok előttem, felettünk ott a derűs kék ég, pedig én a lassú kibontakozást szeretem érintésben, szeretetben, szerelemben, megbocsájtásban, könyvekben, filmekben és az évszakokban is, még akkor is, ha tudom mi lesz a végkifejlet.
Hűvös van még néha, sapka hol le, hol fel, kolléganőm már az orrát fújja és köhög, mert nem a megfelelő ütemben vette le, vagy tette fel azt  a már megunt hajat lapító sapkát. Becsapta a látszólagos jó idő, a "tavasz-illatos sejtelem"*.
Én a biztonságra játszom, sapka is van még és sál is, de már kiülök a napsütötte erkélyre, ablakot is nyitok, és úgy marad hosszú ideig. Száradtak már kint ruhák is, és nézegetem a szirmokat, mert még újdonságok. Aztán majd megszokjuk őket, és én a télkedvelő is rábólintok a tavaszra egy-két fejfájáscsillapítóval a zsebemben.


* Hedry Mária

2014. március 12., szerda

Hárman

Fodor Ákos: Szinopszis

Szerepünk kétes.
Egy biztos: hárman vagyunk.
Hal, háló, halász.


Annyit gondolkoztam ezen a haikun, és  annyit leírtam  a vele kapcsolatos gondolataimról, hogy végül kitöröltem az egészet, mert úgyis annyi minden benne van ebben a 17 szótagban. 

Viszont körvonalazódik bennem, hogy a három közül melyik énemmel vagyok leginkább harmóniában, ki vagyok én, és körülöttem lévők közül kik vannak  a fenti hármasból többségben. A szerepeket is annyiféleképpen lehet értelmezni...
Aztán itt a nagy kérdés: Találkozik-e az énem a többséggel? Egyáltalán van megfogalmazható válasz, vagy csak bele lehet gabalyodni? Jó is, hogy töröltem mindent, de nagyon élvezem az ilyen feladványokat.Csak úgy fejben.
Ha írtok, azt persze nem bánom!:-)





2014. március 10., hétfő

Vasárnap

A képekből is látszik, hogy tegnap ebéd után, de még a kávé előtt elmentünk az erdőbe sétálni. 
Thomas( csíkos pulóverben) ötlete volt, mert hogy olyan szép az idő. Beszélgettünk ebéd alatt, ezt tettük az autóban, az erdőben, a kávé mellett és utána, szóval egyfolytában. 
Olyanról is, amiről Papával ( M.)  nem igazán lehet.:-) 
Markus hozta fel  a témát, majd az időnk egy részében ez volt a beszélgetésünk alapja így bizalmas hármasban: a párválasztás, nők, lehetőségek, megtalálni őket, megtartani őket ... Időszerű náluk a dolog, és most éppen facér mind a kettő. 
Rájöttem, hogy ahogy az apjukkal is bármiről el tudok beszélgetni, úgy velük is. 
Negyed 6-kor mentek el, mert 7-kor már egy színházban kellett lenniük otthon egy baráti társasággal. 
Odaadtam nekik  a maradékot, így mára  megvan az ebédjük, és jó volt gondoskodni róluk.



2014. március 9., vasárnap

Teázás

Veszprémben könyvesboltba és gyógynövényboltokba is bementem, vettem szálas zöld teát, aztán, hogy tovább teljen az idő beültem az "Elefántba" teázni. Mennyivel másabb az, ha elénk teszik a teát, citromot, a mézet ( "...és csöppje hull a méznek..."*, erről a szóról mindig ez jut eszembe), és én az akkor éppen rám törő nyugalommal, elbabrálgatok velük, és ott is az ablak közelében ülök. 
M.Franciaországban van,  holnap érkezik haza, én pedig meghívtam  a srácokat ma ebédre. Eléjük teszem az ételt, a teát vagy a kávét, amit akarnak, mert tudom milyen jó, ha elénk teszik. Hadd adhassak én is abból valamit vissza, amit kaptam.
Utána sokat beszélgetünk, aztán még csinálunk teát, és megigazítjuk magunk mögött a párnát, átülnünk egy másik helyre( esetleg), és úgy folytatjuk. Nem találkozunk eleget, megbecsülöm azt a pár órát az ajándékba kapott fiúkkal.

* Radnóti Miklós

2014. március 8., szombat

Ami ránk vonatkozik...


Szeretek az ablak mellett ülni buszon, vonaton, és nem is szoktam utazás közben olvasni. Az egyik oka ennek az önmegtartóztatásnak, hogy előbb-utóbb hányingerem lesz a mozgó járművön olvasás közben(ez a prózai ok), a másik a fontosabb,  a líraibb, hogy mindig újabb és újabb kép tárul elém, és ezt nem lehet kihagyni.
Ahogy Krasznahorkai László írja: 

"...egyszer egy tájban a legmélyebb szépségben és enyészetben valamit megpillantunk: valamit, azt, ami ránk vonatkozik."

  *

* A képek a szerdai utamon készültek a busz ablakán át Veszprémbe utazva vagy éppen már visszafelé .

2014. március 7., péntek

Szerdán

ültem a Veszprémbe menő buszon, és míg néztem a szokásos 3 és fél órás útifilmem az ablakon át,  arra is gondoltam, hogy a tavasznak nyoma sincs. Egyébként bármelyik gyorsan eltűnő, párafoltos erdő mellett megálltam volna, hogy kicsit beljebb menjek a fák közé.



Volt megint pár óra szabadidőm Veszprémben, éppen annyi, hogy eljussak az Érseki Hivatalig is, hogy megnézzem az ajtó- és ablakkeretek kékjét, előttük a sárga szirmokat ( mégis tavasz van!), és tanúja legyek annak, amint egy reverendás kéz elhúzza a függönyt, majd becsukja az egyik ablakot. Egy arcformájú, elmosódó rózsaszín folt jelezte, hogy egy kicsit még ott állt a függöny mögött az előbbi kéz tulajdonosa.
Ha filmet rendeznék ez a kis jelenetet valahova beépíteném.Úgy járnék-kelnék a világban, hogy az ehhez hasonló apró mozzanatoknak és mozdulatoknak helyet keresnék valahol egyik filmemben, nehogy kárba vesszenek.
Az előbb leírtakat csak én láttam, de nem véletlenül van ez a blog, és még sok másik szerte a neten hasonló pillanatok megőrzésére. Nehogy kárba vesszenek...



2014. március 4., kedd

Sok

Mindenből kevesebbet akarok, amiből sok van a birtokomban, vagy bekúszik a környezetembe, mert hagyom: szavak, kilók, ételek, negatív gondolatok, minőség hiánya...
A sokból van sok!
Jön hamarosan egy alkalmas időszak a kevesebbre, a fent felsoroltakat mindenképpen csökkentem. Készen állok rá, és menni fog.



2014. március 3., hétfő

Láttatás

Azért is szerettem olvasni Vlagyimir Nabokov: Másenyka c. művét, mert azt a tényt, hogy valaki estefelé egy vonaton utazik, így írja le, és még sok minden mást hasonlóan lírai érzékletességgel láttat:

" Amikor a vonat elindult, bement a fülkébe. Bent sötét volt, a kalauz úgy gondolta, hogy nem érdemes meggyújtani a lámpákban a kanócot, ha üresek a fülkék. Ganyin a hátára feküdt a heverőszerű ülés csíkos huzatán, és a nyitott ajtón át, a folyosó ablakán keresztül nézte az égő tőzeg füstjén át a kirajzolódó vékony drótokat és a naplemente sötét  aranyát. Volt valami furcsa és kísérteties ebben, ahogy a szürke füst áramlatai között utazott az üres, zakatoló vasúti kocsiban, érdekes gondolatok suhantak át az agyán, mintha már megtörtént volna azelőtt is, mintha akkor is ugyanúgy feküdt volna, kezét nyaka alá téve a párnának, a huzatos, zakatoló sötétben, és ugyanez a füstös naplemente söpörte végig az ablakokat dúsan és süvítve."

( Hetényi Zsuzsa fordítása)

2014. március 1., szombat

Helyzetjelentés március 1-én

Legfiatalabb kollégám szülinapját ünnepeltük a héten. Anyukája sütött tortát, volt más finomság  is. A tortán cseresznyés gumicukor díszítés volt. Vén fejjel is vadásztuk a gumicukrot!:-) Nagy élmény volt!
Voltam orvosnál gyógyszert felíratni csütörtökön, a váróteremben sok köhögős emberrel üldögéltem viszonylag egészségesen. A doki is mondta, hogy járvány van. Tegnaptól fáj a torkom, szerintem ott szedtem össze valamit. Pedig azt hittem ezt a szezont már megúsztam.  Kibírható még az állapot, de nem szeretem, és holnap tényleg kúrálom magam. Ma főztem, anyu jött hozzám ebédelni. 
M. Nizzában ázik, itt sütött a nap, friss, tavaszi idő volt, de nekem a bentlét esett jól. Délután beszélgettünk, repetáztunk is a rántott csirkéből és a krumplipüréből. 
Utána olvastam( olyan jó béke szállt meg közben), jó sok teát ittam, és felidéztem, hogy mi mindent olvastam össze a kúrálásról már. Használtam azt, ami volt itthon. Mézbe tettem fokhagymát, teába citromot, volt itthon mandarin is, és bevettem C vitamint is. A nyakamon pedig sál!
Politika! Figyelem a krími-ukrán-orosz eseményeket...Soha nincs nyugalom.:-(


zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu