2014. október 17., péntek

Esős nap


Mivel múlt héten valaki helyett dolgoztam, így ma szabad voltam, össze is gyűjtöttem elintéznivalókat. Arra nem számítottam, hogy egész nap ömlik az eső, de esőbarát vagyok, így elindultam, és órák múlva csuromvizesen haza is értem elég sok sikerélménnyel. Vagyis több dolgot intéztem el, mint nem, és ez már sikerélmény. 
Közben fél óra szabadidőt is engedélyeztem magamnak. Egy volt gimis osztálytársammal véletlenül találkoztunk, és együtt kávéztunk, száradtunk.
Míg naponta beszélgethettünk volna hajdanán, nem vettük észre egymást. Én úgy gondoltam, ha létezik két különböző ember, akkor azok mi voltunk. Szerintem ő is, de ezt most nem hoztuk szóba. Talán egyszer!
Több évtized után változott a helyzet, örülünk egymásnak, jókat beszélgetünk, és hogy ne a véletrenre bízzuk  a találkozást, ma telefonszámot cseréltünk. 
Egymástól függetlenül is vezethetnek egymás felé utak. 
Nem tudom, hol lehetett az  a pont, ami egymás felé fordított minket, de megtörtént. Ez ma tudatosodott bennem.


5 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik az egesz egymasra talalas:)

    VálaszTörlés
  2. Egy irányban, egyformán érünk a kezdeti különbözőség után.Olyan, mint mikor az Y két vonalkája egy szárban egyesül.Csak úgy csendben jegyzem meg , hogy hölgy az illető, mielőtt szerelmi háromszög kialakulása derengene fel! :-)))

    VálaszTörlés
  3. nem ertettem felre de azert nem baj, hogy leirtad:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mert ugye a magyar nyelvben van az "ő", aztán abból ki nem derül semmi sem a nemet illetően. :-) M. szokta mondani, hogy lehet így használni egy nyelvet. Azt gondolom, hogy elég jól, de azért néha pontosításra ösztönöz a magyar nyelv eme jellegzetessége.
      Gondolkoztam, hogy leírjam-e, de üsse kő, megtettem, és nem azért, mert úgy írtál, hogy bármilyen félreértést jeleztél volna. Inkább bennem motoszkált a dolog!

      Törlés
  4. De szépen leírtad ezt az egymásra - találását :)
    Köszönöm!

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu